Aki úgy dönt, hogy valamilyen harcművészetet gyakorlására adja a fejét, az mindenképpen a képességei figyelembevételével döntsön, melyik irányzatot választja.
Amikor még Kyokushinkai karatét gyakoroltam, a 7. kyu megszerzésekor jött a felismerés, hogy a testi adottságaim miatt nem nekem való a karate.
Akkoriban került a kezembe Újvári Miklós: Délkelet-Ázsiai harcművészetek című könyve. Ebből ismertem meg a Wing Chun-t. Igencsak megörültem, amikor megtudtam, hogy a Wing Chun-ban nincsenek magas rúgások, így a figyelmem középpontjába került a stílus.

Végül megtaláltam az irányzatomat, ami először a Wing Tsun volt, és amit több lépcsőben, mostanra jelentős átalakítás után, mint Wing Chun AKR, a mái napig gyakorolok.
Ahogy telt az idő, ahogy a képességeim határai szűkültek, a tapasztalatok újabb felismerésekhez juttattak.
Megértettem, hogy úgy kell alakítanom a stílusomat, amit életkorom, képességeim figyelembe vétele mellett a legnagyobb hatékonysággal tudok művelni. Az idők során így jött létre végül a Wing Chun AKR ötlete, módszere.
A hosszú, folyamatos útkeresés, és megtapasztalás során, a változtatások végül megjelentek a formagyakorlatokban is.
Ilyenkor, ennek hallatán szakad több táborra a harcművészetet gyakorlók csoportja. Mindegyiknek megvan a maga véleménye. Az egyik oldalon a tradíció és az autentikusság, mely élesen elítéli nem csak az értelmetlen újítást, hanem egyáltalán az újítást, a másikon a szabadság, a tapasztalatokra épülő, a testre szabott átalakítás szándéka.
Megváltoztatható egyáltalán egy stílus, annak formagyakorlatai?
Természetesen igen, megváltoztathatók, amit bizonyít a tény, hogy a harcművészetek az idők során folyamatosan változtak is. Bár a formagyakorlatokat gyakran kezelik úgy, mintha kőbe vésett, ősi szent szövegek lennének, ám a valóságban nagyon is élnek, változnak és alakulnak.
A változtatások mögött általában három fő ok áll.

Funkció- és szemléletváltás.
Ez a leggyakoribb ok. Amikor egy harcművészet élet-halál harcból tömegsporttá vagy önfejlesztő módszerré válik, s a formagyakorlatok is átalakulnak:
– Egészségvédelem.
A túl veszélyes, ízületeket roncsoló vagy durva technikákat (például a szemszúrásokat, lágyékütéseket, veszélyes feszítéseket) kivették vagy finomították.
– Esztétika és verseny.
A modern Wushu vagy a versenysport-szerű Taekwondo és Karate formagyakorlataiba magasabb rúgásokat, akrobatikus elemeket és látványosabb szüneteket tettek, hogy azok a bírók számára pontozhatóbb legyen.
Az eredeti gyakorlatok sokkal egyszerűbbek és tisztábbak voltak.
A nagymesterek személyes védjegye
A harcművészetekben teljesen elfogadott, hogy egy-egy kiemelkedő tudású mester a saját testalkatához, reflexeihez vagy harci tapasztalataihoz igazítja a mozdulatokat.
Ha egy mester alacsonyabb és zömökebb volt, a formagyakorlatban a mélyebb állásokat és a közeli harcot hangsúlyozta ki.
Amikor a tanítványai továbbvitték ezt a stílust, az új verzió vált az „elfogadott” formává. Így születtek meg a különböző stílusirányzatok (példából a Karatén belül a Shotokan, Shito-ryu, Goju-ryu ugyanazokat a gyökereket használja, mégis másképp végzi a katákat).
Az információ kopása és a „titkosítás”
Régen nem voltak videófelvételek. Ha a tanítvány rosszul emlékezett egy mozdulatra, és azt adta tovább, a hiba a stílusban rögzült.
Időnként a mesterek szándékosan is megváltoztatták a formát a nyilvánosság előtt: a lényegi, veszélyes alkalmazásokat (például bunkai) csak a legbelső körnek mutatták meg, a külsősöknek egy módosított, ártalmatlanabb verziót tanítottak.
A lényeg: a formagyakorlat nem egy múzeumi tárgy, hanem egy oktatási segédeszköz. Ha változik a cél (önvédelem, egészség, pontszerzés a versenyen), akkor a forma is vele változik. Nem szentségtörés hozzányúlni, feltéve, ha a változtatás mögött valódi tudás és tartalom van, nem csak a lustaság.
Mekkora lehet a változtatás szabadsága?
A mozgástér nagysága attól függ, hogy milyen szinten van az újító szándékú mester a rendszerben, és mi a célja a változtatással. Nem mindegy, hogy egy egyéni harcos finomít a mozdulatain, vagy egy nagymester alapít új stílust.
Nézzük meg ezt a mozgásteret a gyakorlatban, a legkisebbtől a legnagyobbig!
Kis mozgástér: Az egyéni testreszabás
Ez minden gyakorlónak megengedett, sőt, egy bizonyos szint felett elvárt. Nem vagyunk egyforma alkatúak: egy 190 cm magas, vékony szálkás harcos nem tud pontosan úgy mozogni, mint egy 165 cm-es, zömök mester.
Változhat az állások szélessége vagy mélysége néhány centimétert, a kéztartások szöge a vállak merevségétől függően, vagy a ritmus és a légzés minősége.
A határ ott húzódik, ahol még technika biomechanikai lényege nem sérül. Egy példa, ha az ütés erejének a csípő fordításából kell jönnie, akkor a csípőnek fordulnia kell, különben a mozdulat elveszíti a funkcióját.
Közepes mozgástér: A funkcionális újraértelmezés
Itt már magát a technikát vagy a kombinációt írják át, mert megváltozott a harci környezet.
Jó példa erre az okinavai karate esete, amikor behajóztak Japánba a 20. század elején. Az okinavai katák tele voltak földre viteli technikákkal, feszítésekkel és „piszkos” fogásokkal. A japánok ezt átalakították hosszú, tiszta, egyenes vonalú ütésekre és rúgásokra, hogy alkalmas legyen az iskolai testnevelésre és a pontozásos versenyekre.
A határ ebben az esetben ott húzódik, ahol a formagyakorlat alapvető szerkezete és a stílus alapkaraktere megmarad, de a mozdulatok „jelentése” és kivitelezése komolyan átalakul.
Teljes mozgástér: Stílusalapítás és a formagyakorlat feldarabolása
Ez a nagymesterek privilégiuma. Ha valaki eléri azt a szintet, hogy átlátja a rendszert, joga van teljesen darabjaira szedni a régi formákat, és újakat összerakni belőlük. (Bár én ezt csináltam, de nem tartom magamat nagymesternek, csupán kísérletező, gondolkodó gyakorlónak!)
Példa: Bruce Lee teljesen elhagyta a merev formagyakorlatokat, mert úgy vélte, a rögzített formák korlátozzák a harcost a szabad önkifejezésben. Így született meg a Jeet Kune Do.
Vagy hasonló módon a Kenpo karatéban. Ed Parker szintén teljesen újraírta a katákat, hogy a modern amerikai utca igényeihez igazítsa őket, telepakolva gyors, folyamatos kéztechnikákkal.
Hol a vörös vonal? A „Harci Logika” szabálya

A medium, portrait shot of an unrecognisable mixed-race man holding his hand out to the camera, written on it is „STOP” in red marker.
A mozgástérnek van egy vastag, átléphetetlen határa, amit funkcionális logikának nevezünk. Egy formagyakorlatot addig lehet torzítani, amíg megválaszolható az a kérdés, hogy: „Mit csinálsz, ha az ellenfél megpróbál megütni?”
Ha a változtatás után a mozdulat már sem önvédelemre, sem hatékony erőgenerálásra, sem a test egyensúlyának megtartására, fejlesztésére nem jó (csak jól néz ki), akkor a mozgástér elfogyott, és a harcművészet átlépett a tánc vagy a tiszta akrobatika birodalmába.
Ötvözhetők a különböző irányzatok mozdulatai?

A különböző harcművészetek formagyakorlatainak ötvözése technikailag bármilyen mértékben lehetséges, de a gyakorlatban ez egy nagyon kényes egyensúlyozás, egy keskeny mezsgye. Ha nem vigyáz az ember, a végeredmény nem egy szuper-hatékony hibrid lesz, hanem egy zavaros, használhatatlan mozdulatsor.
A harcművészetek világa alapvetően kétféleképpen közelíti meg ezt a kérdést:
Felületes ötvözés
A reformer fogja az egyik stílus egy elemét, és egyszerűen hozzácsapja a másikhoz. Ez leginkább a modern bemutatókon, filmekben vagy a modern Wushuban (versenysportban) látható.
Példa: egy hagyományos karate katába beletesznek egy taekwondo-s 360 fokos ugró rúgást, vagy egy kung-fu formába beágyaznak egy földharcos gurulást a brazil jiu-jitsu-ból.
Kérdés, működik-e? Látványos ugyan, de funkcionálisan ritkán működik, mert a két stílus mozgáskultúrája „ütközik” egymással.
Összeolvasztás, szerkezeti ötvözés
Ez valójában harcművészeti evolúció. Ilyenkor nem a mozdulatok másolása, hanem a technikák mögötti elveket összefésülése történik meg.
És erre kiváló történelmi példák vannak:
Az egyik, amikor az Okinavai Karate és Kínai Kung-fut ötvözték: a Karate formagyakorlatok (a katák) jelentős része eleve összeolvasztás terméke. Az okinavai mesterek Kínába utaztak, majd ott megtanulták a Fehér Daru vagy a Tigris stílus formagyakorlatait (taoluit), majd hazatérve összegyúrták a saját, keményebb, őshonos technikáikkal. A merev, lineáris ütések közé lágyabb, körkörös védéseket és hárításokat illesztettek be.
Másik példa, a Kempo: Ez a stílus a formagyakorlataiban mesteri szinten ötvözi a karate kemény, lineáris vonalvezetését a kínai kung-fu lágy, „folyékony” kéztechnikáival.
A fúzió buktatói, mert nehéz jól csinálni

Meglehetősen nehéz ötvözni a formákat, ami a legnagyobb kihívást jelenti az a biomechanikai és filozófiai ellentétek, az eltérő gondolkodásmód. Két teljesen eltérő logikájú rendszert szinte lehetetlen egy formagyakorlaton belül hitelesen bemutatni: egy kemény stílus és egy lágy stílus mozdulatai, az erő eltérő generálása, a súlypont ellenőrzése, az egyensúly megtartása (mély, stabil, szilárd állások, és magasabb, mozgékony, állások) nagy kihívást jelentenek az egybegyúrás során, mivel egy formagyakorlat közben, ha folyamatosan váltakoznak a merev, és a teljesen laza, hullámzó mozdulatok, magas szintű, és elképesztő testtudatot igényel.
Az ötvözés mértékének csak a saját koordináció és a harci logika szab határt.
Wing Chun AKR

Egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy milyen stílusok reformálták az AKR rendszerét.
Az eljárásban, alkalmazott módszer véleményem szerint egyszerű volt. Tulajdonképpen az adoptált stílus mozgásai csak a gyakorlás közben jelentkező problémákra, kérdésekre adott válaszokként kerültek be a rendszerbe.
Fontos szabály volt azonban, hogy az átvett mozgást minden esetben jelentősen „megwingchunosítottam”, ami azt jelenti, hogy a [vingcsun] elvei mindig megszűrték, mi maradhat bent. Ha nem tudott egy mozdulat a [vingcsun] elvek szerint működni, kívül maradt.
A [vingcsun] elvei az alkalmas mozdulatokat aztán szépen módosították.
Ugyanakkor a meghonosított mozdulatok óhatatlanul formálták kicsit a Wing Chun AKR mozdulatait, mozgását, ami a formagyakorlatokban is megjelent, mert meg kellett jelennie.
Ugyancsak elengedhetetlen volt, hogy az AKR elvei is változtak, ahogyan aztán a technikák nevei is.
A Wing Chun AKR ugyanakkor továbbra is inkább gondolkodásmód, ami lehetőséget ad mindenki számára, hogy saját testalkata, képességei, ötletei alapján, mindenki maga alakítsa mozgáskultúráját, így nem is igen tud stílusként funkcionálni, ugyanis nem lezárt, merev szabály-, és mozgásrendszer.
A képek forrásai:
bookline.hu
istockphoto.com
rockbook.hu
