Néhány alapfogalom
Ütem
Szabályos ismétlődések legkisebb, egymással azonos egysége. Egy ismétlődő mozgás vagy folyamat szabályosságát megadó, gyorsaságát megszabó időmérték.
Ritmus
Szabályos ismétlődések sorozata, változások vagy mozgások folyamatos megismétlése egyforma időközönként, a korábbiak alapján előre kiszámítható formában.
„Kell állapot” – azaz a tökéletes mozgás
Kell állapot alatt értem azt mozgást, amely az elveknek megfelelően, ellenőrzött körülmények között hajtható végre.
„Van állapot” – azaz az éppen folyamatban lévő mozgás
Van állapot alatt értem a mozgás adott pillanatban, változó körülmények mellett történő végrehajtását.
Ideális állapotot
Az a mozgás, amely egy szituációban kialakult, melynek dinamikája a leginkább megközelíti a Kell állapotot.
Megtervezett – kikényszerített mozgás
Ellenőrzött körülmények között, a kell állapottal megegyező, vagy azzal közel azonos formában végrehajtott mozgást megtervezettként értelmezem. Ez jellemző a formagyakorlatok mozgására.
A változó körülmények mellett alkalmazott, reflexszerű mozgást kikényszerített mozgásként értelmezem, ami a gyakorlatban végrehajtott mozgásokra jellemző leginkább. Egy mozgást kikényszeríthet az ellenfél valamilyen támadása, vagy a fizikai körülmények váratlan megváltozása, mely eredményezheti az egyensúly elvesztését: megcsúszást, megbotlást.
Támadás, és Védekezés
A mozgások két csoportja a Támadás, és Védekezés.
Támadó
Az a személy, aki elsőként indít támadó mozdulatot támadónak hívjuk.
A leírásban jelölése: [A], majd további támadók esetében [C], [D], stb
Fogadó
Az a személy, aki ellen a Támadó valamilyen technikát alkalmaz, Fogadónak nevezzük.
A leírásban a jelölése: [B] [B1] [B2]…
A fogadó fogalom azért célszerűbb ellentétben a védekezővel, mert a fogadó a védekezése során egyaránt alkalmazhat védekező, vagy támadó mozdulatot, esetleg mindkét mozdulatot. A védekező meghatározás, inkább a védekezés irányába visz el.
Egyidejű végrehajtás
Amikor a két kar egyidejűleg, ugyanabban az ütemben, két különböző technikát hajt végre, azok a fókusztávolságaikat egyszerre érik el, egyidejűségnek nevezzük. (Kéregető-kéz Egyenes-ütés)
Egyidejű végrehajtásnak nevezzük azt is, amikor egy támadással egy időben a Fogadó is támad.
Rákövető végrehajtás
Amikor egy védekezés után, a támadás legkésőbb, a következő ütemben történik meg, Rákövető végrehajtásnak nevezzük.
Megelőző végrehajtás
Megelőző végrehajtásról akkor beszélünk, amikor egy támadásra úgy reagálunk, hogy azt a támadás ütemén belül a támadó mozdulatot megelőzzük, hamarabb találjuk el a támadót.
Az alapelvek első csoportja – Szerkezet
Az alapelvek Szerkezet csoportja azokat az elveket foglalja egybe, amelyek a térbeli tájékozódáshoz, a mozdulatok helyzetének meghatározásához, a mozgáspályák leírásához, ellenőrzéséhez jelölnek meg viszonyítási pontokat.
Vállszélesség
A Szembefordított testtartásban, a test oldalsó, legszélső vonala.
Középvonal
A test függőleges középvonala: szimmetriatengelye.
(A legsérülékenyebb testrészek ezen a vonalon, vagy ennek közelében helyezkednek el.)
Oldalfelező Középvonal
Az Oldalfelező Középvonal a Középvonal és a Vállszélesség közé eső terület felező vonala.
Magasságvonalak
A Középvonalat vízszintesen három vonal osztja fel. Ezek körülbelül a gyomorszáj, a derék, és combközép magasságában találhatók.
Támadási felületek – Célterületek
A Középvonal, és a Magasságvonalak a test teljes felületét nyolc részre osztják. Ezek az úgynevezett Célterületek, a támadások célterületei, melyeket jobb, és bal oldalon fentről lefelé számozhatunk. Így tulajdonképpen a számozáskor páros és páratlan oldalakat kapunk!
Testtartás síkjai
A felső test síkja küzdelem közben a helyzetnek megfelelően számtalan lehet.
Az egyszerűség kedvéért négy fő síkot különböztetünk meg a testtartásokban. Szembefordított, ferde (legfeljebb 45°-os), merőleges, (legfeljebb 90°-os), valamint túlfordított (azaz 90°-nál tovább fordított) testsíkú tartást.
Szembefordított síkról beszélünk, ha a támadó és a fogadó testének síkja párhuzamos, Középvonalaik egybe esnek. (Ez igaz akkor is, ha mindketten azonos szögben, legfeljebb 45°-ban elfordulnak!)
Ferde síknak nevezzük azt a testtartást, melynél a Középvonalból indított merőleges nem fordul tovább az ellenfél vállszélességénél, azonban a testtartás legfeljebb 45°-ig fordul.
Az merőleges síkú testtartásról beszélünk, amikor a felsőtest 90°-os szöget zár be az ellenfél Szembefordított testhelyzetével.
Ha a felső test 90°-nál nagyobb szögben fordul, túlfordulásról, vagy kifordulásról, beszélünk, ami természetesen bizonyos technikák végrehajtásánál megengedett.
Mivel a valóságban többféle szögben is lehet egymáshoz viszonyítva a gyakorlók (küzdők) testtartását, a fősíkok közötti szögekben is meg kell határozni. Ez aszerint történik hogy a fent meghatározott fősíkokon túli szögeket, a következő tartományba soroljuk. Egy 15°-os szöget már ferde síkú tartásnak, egy 50°-osat már merőlegesnek, határozunk meg!
Küzdővonal
A test középvonalából az ellenfél középvonalba bocsájtott egyenest Küzdővonalnak hívjuk.
Küzdőtávolság
A Küzdő távolságot úgy határozzuk meg, hogy nyitott tenyérrel, a teljesen kinyújtott kar az ujjheggyel éppen hogy érinti a gyakorlótársat, illetve a gyakorlók Vezetőkezei a csuklóiknál érintkeznek.
Közelharc távolság
A Közelharctávolság az a távolság, amikor az egyik gyakorló Vezetőkezének csuklója a másik gyakorló Őrzőkezének csuklójával érintkezik.
Belharctávolság
A Belharctávolság az a távolság, amikor a gyakorlók ferde Kéregetőkezeik a csuklóiknál érintkeznek.
A Küzdővonal felosztása
A Szembefordított testhelyzetre merőleges Küzdővonalon öt területet, illetve távolságot különböztetünk meg.
• Az első a belső terület: a test síkja és az Őrző-kéz közé eső terület – az a terület, amely a Belső Elforduló-karok végrehajtásához szükséges (CK)
• Második, az Őrző-kéz tartás területe (egyéni)
• Harmadik a középső terület: az Őrző-kéz és a Vezető-kéz közé eső terület – az a terület, amely szituációktól, taktikától függően a karok cseréjének végrehajtásához szükséges. (SNT)
• Negyedik távolság a Vezető-kéz tartás területe (egyéni)
• Ötödik távolság a külső terület: a Vezető-kéz és a kinyújtott kar ujjhegye közé eső terület – a tulajdonképpeni Küzdő távolság
Belső- és külső tartomány/terület
A párhuzamosan, váll magasságba emelt karok közötti terület Belső támadási területnek nevezzük, míg a karokon kívül esőket Külső támadási területnek.
Gyakorláskor ezekről a tartományokról érkező támadásokat egyszerűsítve csak a külső vagy a belső jelzőkkel pontosítjuk. Így tehát: Külső Egyenes-ütés, belső Egyenes-ütés (az ún. közbe ütés), belső Kéregető-kéz, külső Kéregető-kéz
Párhuzamos és átlós kéztartás
A gyakorlók/küzdők karjainak térbeli elhelyezkedésének pontosítására alkalmazott fogalmak. Párhuzamos kéztartásról beszélünk, ha azonos(!) oldalon, az egyik gyakorló jobb és a másik gyakorló bal karja érintkezik, míg átlós a kéztartás, ha minkét gyakorló jobb, vagy bal karjai érintkeznek.
Súlypont, tömegközéppont, középpont
az emberi test geometriai súlypontja. A test közepében, a köldök alatt körülbelül három ujjnyira, a testen belül található pont, a test magasságának körülbelül 60%-a a talajtól mérve.
Súlyvonal
A test súlypontjából a talajra bocsájtott függőleges egyenes.
Az állások „alapterülete”
Mivel az ember két lábon áll, ezért az állás alapterülete magyarázatra szorul.
Ezt az alapterületet meghatározza a sarkakat összekötő egyenes, valamint a lábfejek egymással bezárt szöge, a lábfejekből előre indított egyenesek által megrajzolható háromszög.
A lábfejek egymással bezárt szöge lehet párhuzamos, össze-, vagy széttartó. Ez a szög hatással van az állás alapterületére, ezáltal a stabilitására.
Egyensúlyi helyzet
A súlyvonalat a talajra vetítve, a talajon meghatározható pont, ha az állás alapterületén belül esik, a test egyensúlya megtartható. Ha az alapterületet megrajzoló vonalakra esik, az egyensúlyi helyzet labilis, ha a vonalakon kívül esik, akkor az egyensúly nem tartható fent, ami egyensúlyvesztést eredményez!
Tömegeloszlás – Állásszerkezet (A testtartás szerkezete)
Többféle állás felvétele lehetséges! A felvett állások hatékonyságát mindig az adott helyzetben, a végrehajtott mozgás függvényében kell értékelnünk.
Alapvetően az állásoknak két csoportja van. Amikor a testsúly egyenlő arányban oszlik meg a lábakon, és amikor nem.
Ezenkívül további két csoport szerint vannak mély és magas állások. (Ezek tárgyalása külön fejezetben, az állásoknál magyarázom!)
Mindegyik állásnak megvan a létjogosultsága, mindegyik alkalmazhatóságát különböző szituációk határozzák meg, illetve mindig az igénybevételnek megfelelő állást kell alkalmaznunk.
Alapvetően mindenki ösztönösen az igénybevételnek megfelelő állást veszi fel!
Stabilitás és mozgékonyság
Az állások felvételekor lényeges szempont a stabilitás és a mozgékonyság!
A két szempont a következő módon határoz meg egy állást. A stabilitás és mozgékonyság fordítottan arányos.
Minél stabilabb egy állás – ez jellemző a mély állásokra – annál nehézkesebb belőle az elmozdulás, vagy abban a mozgás.
Minél nagyobb mozgékonyság jellemez egy állást – a magasabb állások – annál labilisabb.
Dinamikus egyensúly
Ugyanakkor a dinamikus egyensúly mégis egy magasabb állásban valósítható meg hatékonyabban, mivel egyensúly vesztés esetén, az egyensúly visszanyerésére az elmozdulás könnyedén végrehajtható egy magas állásból, egy másik stabil egyensúlyi helyzetű állás felvételére!
Hangsúlyos pontok – Mozgáspálya, mozdulat (technika), technikák megnevezése
Minden technikát két pont, a kezdő- és a végpontja határolja. E két pont között a technikát mozgáspályája jellemzi.
A végrehajtott technikára, a végpontban, mint tartás tekintünk! A formagyakorlatokban a végpontban rögzített mozdulatot nevezzük meg (Például Kéregetőkéz, Szárnykéz), azonban az értelmezések során egy adott tartás több szituációra utalhatnak (Például Kéregetőkéz – magas Hasítókéz)
A technikák megnevezésénél fontos körülmény, hogy a technika kezdőpontja, ahonnan a mozdulat elindul, ahonnan az kifejlődik, több helyen megjelölhető, végpont azonban csak egy van! Ezért is ebben a pontban hivatkozunk névvel a technikára (Merítő Kéregetőkéz, kiemelő Kéregetőkéz, lenyomó Kéregetőkéz)
A technikák megnevezésénél több esetben egy jelzővel (magas, mély, ferde) hivatkozunk, a technika pontosítására.
A megnevezésénél tehát a végpontban rögzített kéztartást egy „beszédes” magyar(!) fogalommal, névvel jelöljük, meghatározva a mozdulatot, lehetőleg utalva annak kivitelezési módjára.
Használt a hagyományosan alkalmazott a technikák kínai elnevezése is: Tan sau, Pak sau.
Fontos!
A Kéregetőkéz mozgás és a Kéregető-kéz tartás nem ugyanaz a kategória.
A Kéregetőkéz mozgásnak több pontot megjelölhetünk kezdőpontjául, a végpont a Kéregetőkéz tartás, azonban egy Kéregetőkéz esetében mindig a teljes mozgást kell figyelembe venni, valamelyik kezdőpontból a végpontba.
Félreértésre adhat okot a Kéregetőkéz és a ferde Kéregetőkéz, vagy a Szárnykéz és a alsó Szárnykéz, stb. tartások meghatározása. Ezekre is igaz, hogy a kiinduló pontjuk többféle lehet, a végpontjuk pedig ugyanaz, de egyszerűségből ezekre is Kéregetőkézként hivatkozunk.
A fókuszpont
Az a pont ahová egy adott technika ereje összpontosul, ahol a mozgás során összegyűlt erő, a legnagyobb!
Fókusztávolság
A technikák végpontja, ahol az adott mozgás véget ér, egyben a tartás, a technika fókuszpontja is!
Erővonal
A mozdulatok valamilyen kezdőpontból kiindulva, a végpontba egy ideális úton, a mozgáspályán jutnak el a végpontba.
A talajon, az adott helyzetben lévő lábfejek (sarok, talp) támadáspontjaiból (speciális esetben, földharcban, a támadáspont lehet más is: kezek, a földön fekvő test számos pontja!), a lábakon, derékon (súlyponton), a felsőtesten, a kar(ok)on keresztül végig a mozgás erejének fókuszpontjáig, meghúzható egy „vonal”, ami tulajdonképpen az izmok által végzett munka hatásvonala, megközelítőleg a kifejtett erő eredőjét jelenti. Ez a vonal, az erővonal. Egyszerűbben fogalmazva, az erővonal a technikában részvevő izmok (támadásponttól a fókuszpontig) egymás után történő bekapcsolódása, működése.
Fontos! Egy technika sohasem korlátozódik csak a karok, vagy lábak mozgására. A technikában, a mozgásban mindig az egész test részt vesz, a test izmainak összehangolt munkája.
Könyök- (és csukló-) tartás
A szerkezet szintjén a könyök- és csuklótartásról csak egy-egy adott technika végpontjában érdemes beszélni. A végrehajtás során ezek mozgását értelmezzük!
Minden technikának a végpontban behatárolhatjuk az ideális könyök- és csuklótartását, amivel az adott technika statikusan, a legnagyobb erőkifejtésre képes.
Fontos azonban már most megjegyezni, hogy az elvek működés csoportjában, a folyamatos mozgás során a könyök- és csuklótartásra csak a mozgás, egy vizsgált időpillanatában pontszerűen hivatkozhatunk. A működés szintjén, nem értelmezhető a könyök és csuklótartás, mivel a technikák kivitelezése során, a könyök és a csukló mozgását vizsgáljuk!