Miután néhány barátommal a magunk útját kezdtük járni, a hiedelemmel ellentétben eleinte lassú, majd egyre gyorsabb fejlődésnek indult a küzdelmi rendszerünk, a stílusunk.
Idővel rájöttünk arra is, hogy nem egymás útját kell járnunk, hanem mindannyiunknak a sajátját. Érdekesmód, ez sohasem került kimondásra, de ennek ellenére kezdtek megmutatkozni a különbségek.
És ezzel együtt kezdett körvonalazódni egy „közös nevező” is, ami lehetővé tette, hogy továbbra is tudjunk együtt gyakorolni, annak ellenére, hogy látszólag más-más utakon haladtunk tovább.
Sajnos megesett, hogy a külön utak miatt több esetben eltávolodtunk egymástól!
Eljött az idő, amikor úgy éreztem, hogy nevet kellene adnom annak a rendszernek, amit én a magaménak mondok. Egy nevet, ami megkülönbözteti minden más változattól, és más stílusirányzatoktól. Szükségessé vált egy név, mivel látható jelei voltak annak, hogy már nem azt gyakorolom, amit eredetileg tanultam.
Sokáig Wing Chun-ként hivatkoztam harcművészetemre, mivel ahhoz hasonlít a leginkább, ám el akartam kerülni a jövőbeni magyarázkodásokat, esetleges vitákat, a kifejezésmódom nevét illetően.
Egy kifejező nevet akartam…
A rendszeremben a változékonyság a mái napig tapasztalható, még akkor is, ha ez mostanra már jelentősen lelassult. Ez a változás sokáig bosszantó volt, mert mind azt sugallta, hogy nincs kész a rendszer, míg végül felismertem, hogy soha nem is lehet kész, hiszen mindig jöhetnek új elvárások, az élet hozhat olyan eddig ismeretlen helyzeteket, új irányvonalakat, amelyeknek meg kell felelni.
Körülnézve a világban ráeszméltem, hogy azok a stílusok, amelyek úgymond „kész” vannak, jó részük keretek közé szorítva, valójában merev rendszerré váltak, és művelőik egyre kevesebben, néha hagyományőrzésből gyakorolják. Nem a hagyományok ápolása ellen buzdítok! Sok esetben azt látom, hogy az ilyen harcművészetek, olyan erkölcsi pluszt adnak, amelyek hiányoznak a népszerű irányzatokból!
Vannak ugyan stílusok, melynek nagyszámú követői vannak, de népszerűségükben gyakran tetten érhető a marketing, és elpárolognak belőlük a spiritualitás, a hagyományok, az etikett.
Végül jött az ötlet, egy olyan név, amellyel hivatkozni lehetett a küzdelmi rendszeremre. Ez a név ráadásul magában hordozza az állandó, folyamatos változás lehetőségét, arra magyarázatot is ad.
Így lett: Wing Chun A. K. R., azaz a
Wing Chun Autonóm Küzdelmi Rendszer.
(Írásban néha: Wing Chun AKR, röviden AKR)
Az autonóm fogalom jelentése: önálló, független, önmagának törvényt szabó, ill. saját alkatának törvényszerűségeit megvalósító, önfejlesztő.
Ezek a meghatározások magukban hordozzák a változás lehetőségét, mivel minden egyén saját adottságainak megfelelően fejlesztheti a saját kényelmes rendszerét. Minden alkalmazható, és bármi elhagyható, mindez a gyakorlótól függ.
Felmerülhet a kérdés, hogy nem vezet ez káoszhoz? NEM!
Hogyan maradhat rendszer, az ami akár gyökeresen megváltozhat, eltávolodva az eredeti irányzattól?
Egy új irányzat, akár hogyan, akármilyen irányba tér el az eredeti elképzeléstől, csak akkor működik, ha az is rendszer marad.
A fent említett „közös nevező” kifejezés lehetővé teszi, hogy minden rendezett körülmények között maradjon. Sőt, ez a bizonyos „közös nevező” egyenlőségjelet tesz minden stílus közé is. Ez a bizonyos „közös nevező” tulajdonképpen az összes harcművészet alkalmazhatóságát egybe fogja. De erről kicsit később.
Egy dolog viszont lényeges. A kiindulópont, ami furcsamód mégis egyéntől függ az, amit mindig a tanító határoz meg! Ezek az elvek, amik természetesen minden változatnál nagyon hasonlóak, és többnyire csak a magyarázatokban különböznek.
A változat alatt értem, egy-egy gyakorló saját stílusára jellemző gondolkodásmódot, kivitelezésmódot, technikai gyűjteményt, mozgásrendszert.
Mivel mindenki az idő haladtával új tapasztalatokat szerez, folyamatosan formálja rendszerét, ami azt eredményezi, hogy egy-egy változat rövid időn belül észrevehető, különböző stílusjegyeket mutathat, és gyakran mutat is.
Egyértelmű, hogy én is csak a saját rendszeremről tudok beszélni, és csak arról a változatról, ami éppen nálam is időszerű. A változás jogát fenntartom! Ne is csodálkozzon senki, ha egy-két hónap, esetleg év múlva valamit másképpen magyarázok.
A magyarázatok viszont nem lehetnek légből kapott gondolatok, nem kényem-kedvem szerint valók, hisz annak összefüggésben kell lennie a rendszert alkotó többi elvvel, melyek együtt szűrőként működnek. Csak az marad meg a rendszerben, ami életképes!
A rendszeremről még néhány szó.
Mozgásanyagát tekintve leginkább a [vingcsun] technikáit tartalmazza, annak mozgására hasonlít, mivel ez a stílus fogott meg leginkább.
A másik nagy kedvenc a Kyokushinkai karate, melyből ha nem is mozdulatokat kölcsönöztem, hanem inkább néhány elvet, és filozófiai, erkölcsi tanítást!
De meghatározó az ökölvívás, a Judo, az Aikido, a Systema és talán kicsit a vívás és a Kendo.
Hogy fér meg mindez egy rendszeren belül? Az említett „közös nevező” mindent megmagyaráz.
Az Autonóm Küzdelmi Rendszer véleményem szerint egyértelműen kifejezi a fent elmondottakat.
Még mielőtt tovább lépnék.
A leírásban többször használom szögletes zárójelek között, fonetikusan a [vingcsun] nevet. Mivel a [vingcsun]-nak több irányzata létezik, én kényelmi okokból az összeset egy stílusként értelmezem. Bizonyára sokan felháborodnak ezen, de én e vitában nem akarok részt venni. Elfogadom, hogy különbözőek, tudom hogy különböznek, de az AKR szempontjából nem hiszem hogy van ennek jelentősége.
A leírásban igyekszem mindig beszédes magyar kifejezéseket használni, nem egyszer zárójelben a hagyományos névvel együtt is. Ez természetesen néha nem lehetséges. Ilyenkor kell engedményeket tenni, és olyan szót használni, még ha nem is magyar kifejezés, de a legjobban fejezi ki a mondandót.