Sok beszélgetés vita fültanúja és részvevője voltam már abban a témában, hogy mi is harc és mi a harcművészet?
Mikor ez a kérdés felmerül szokták különválasztani a sportokat a harcművészetektől.
Először szögezzük le, szép teljesítmény, ha valaki elsajátítja egy stílus technikai elemeit, és kiváló küzdővé fejleszti magát. Legyen hosszú ideig legyőzhetetlen, elismert harcos: nem harcművész! Csupán sportoló, ami természetesen ugyancsak tiszteletre méltó.
A küzdősport letisztult mozgásforma, ami nem köthető kultúrához, nem köthető néphez, bárki számára elérhető, bárhol is éjen a világban.
A küzdősport a harcot fejleszti, a sportolók a versenyre, a győzelemre készülnek, a lehető leghatékonyabb technikai megoldásokat fejlesztik ki.
A sportban a versenyeket szabályok kötik.
A sportolókat szakemberek: edző, segédek, orvos, pszichológus; számítógépes, és technikai eszközök közösen támogatják
A harcművészetben fontos a spiritualitás. A harcművészek az ellenfél legyőzésén kívül olyan felsőbbrendű, nemes célokat követnek, amelyek nem csak a testi képességeken mutatkoznak meg.
A harcművészetben nem a győzelem számít. Véleményem szerint, a harc művészete ott kezdődik, ha egy ember, miután elsajátította a választott stílus mozgását, filozófiáját, a tanult dolgokat, saját egyéniségének, képességeinek megfelelően, szinte művészi módon formálja, alakítja.
Mégis azt mondom, hogy az ökölvívás, a cselgáncs, a európai kard- és tőrvívás is harcművészet akkor, ha ezekhez párosul a spiritualitás, a művészi kivitelezés. Miért ne lenne az? Egy ökölvívó, egy vívó is gyakorolhat úgy, hogy közben a spiritualitás is fontos számára.
Egy másik érdekes kérdés a laikusok részéről, hogy egy harcművészeti irányzat, küzdősport támadó, vagy védekező (módszer)?
A kérdésre a válasz, hogy nincs ilyen felosztás. Minden harcművészet, küzdősport az önvédelemre törekszik. És mindegyik képes támadni és védekezni egyaránt. Nem is lehet megtanulni védekezni anélkül, hogy ne tanulnánk meg támadni.
(A magam részéről egy nagyon nagy problémának tartom, hogy számos [vingcsun] stílus elköveti azt a hibát, hogy nem tanulmányozza kellő mélységben a egy másik stílus támadó mozdulatát, és úgy gyakorolnak ellene védekezéseket.)
Ez így igaz, s már csak az a fontos, hogy mire használják az adott küzdelmi módszert? Ha a felhasználás módja, célja mentes a spiritualitástól, akkor a harcművészet sem harcművészet már. Egy harcművész igyekszik elkerülni a konfliktust.
Ha megtámadnak bennünket, küzdelem közben senki sem akar filozofálni, vagy meditálni. Az adott pillanatban bizony a győzelem lesz a fontos. Ez azt jelenti, hogy amikor már nincs más lehetőség, és küzdeni kell, nincs különbség küzdősport és harcművészet között. És mégis van! mert nem mindegy hogyan fejezzük be a küzdelmet.
A győzelem, az önmagunk védelme bizonyos értelemben egyenlőségjelet tesz a küzdősport és a harcművészet közé. Bármelyik módon, hatékonyan kerül alkalmazásra az önvédelemre egy adott stílus, az bizony felhasználható alantas célokra is.
Ebben a vonatkozásban tényleg nincs is értelme különválasztani a kettőt.
A képek forrásai:
fightermagazin.hu
euronews.com
systemaspetsnaz.com
blog.hu
