Kitekintve a harcművészetek világába, közösségi médiában közzétett tartalmaknak köszönhetően, és hogy magam is részt vettem edzéseken, a megszerzett tapasztalatokból leszűrhetően, azokból okulva jó néhány hiányosságra lettem figyelmes, amelyekből néhányra szeretném felhívni a figyelmet!
Amikor mesterek, oktatók formagyakorlatokat tanítanak, a nagy létszám miatt nem mindig van módjuk kellő alapossággal elmagyarázni azok mikéntjét, nem mindig van lehetőség átadni a mélyebben meghúzódó tudást. Egy rövid, egy-két órás foglalkozás során nehéz átadni mindent: mire kell figyelni a mozgások kivitelezése során, milyen jeleket tapasztal meg a tanuló, milyen lelkiállapot elérése a cél! És nehéz annak felmérése is a mester részéről, hogy hol tart a gyakorló. Persze látszik az!
Ilyenkor többnyire a mozdulatok pályájára, a tartások pontosságára korlátozódik a magyarázat, esetleg néhány összefüggésre tudják felhívni a figyelmet a tanítók.
Bizonyos képességek kifejlesztése, megléte nagyon fontos nem csak a [vingcsun], de minden harcművészet formagyakorlatainak magas szintű elsajátításában: a helyes mozgás mellett fontos a (test)tudatosság, figyelem összpontosítás, a megfelelő átélés…
Sokan végzik a formákat csak amolyan megszokásból, a foglalkozások unalmas, már-már szükségtelen, momentumaként!
A tanulók az edzéseken a mestert, az első tanítványt követve, ŐT(!) figyelve, utánozva, nem is tudnak megfelelően elmélyedve gyakorolni, mivel számos tényező nem engedi, hogy a szükséges figyelem összpontosítás, szellemi állapot, az átélés megvalósuljon.
Szétszórt figyelem
Erre kiemelnék egy nagyon könnyen tetten érhető példát.
Amikor úgy végzi egy [vingcsun] tanuló a Siu Nim Tau formát, hogy a tekintetével kifelé figyel (követi az éppen bemutatott mozgást, vagy csak a távolba réved), a figyelme nagyon könnyen elterelődik.
Azonban ha a tekintete állandóan a kezekre összpontosul, és a figyelem fókusza a folyamatban lévő mozgást követi, máris egészen más eredményt hoz a gyakorlás!
Ilyenkor azt is könnyebben észrevenni, ha a figyelem a mozgásról, vagy a gondolatai máshová terelődnek, és nem a cselekvésre összpontosulnak.
A figyelmünkkel folyamatosan monitorozzuk az egész testet (tartások, mozgások) és befelé is figyelünk, milyen szellemi állapotban vagyunk, őrködve az egész felett.
A tekintet követi a mozgást
Az edzőteremben végzett formagyakorlatoknak fontos célja, hogy a tartásokat a mester javítsa, a legjellemzőbb hibákra magyarázatokkal szolgáljon, de egy magasabb végrehajtási szinten, a szem számára láthatatlan, kicsinek tűnő, ám sokszor nagy jelentőséggel bíró „apróságokra” nincs lehetőség kitérni egy csoportos foglalkozás keretében. Ezekre a mesterrel történő közvetlen beszélgetések a legalkalmasabbak, ám ilyenkor is gyakran csak körül írni lehet azt, amit csak személyesen tud megtapasztalni az ember.
A formákat egyedül gyakorolva, egy alkalmas környezetben (csöndes helyiség, erdő, folyópart, vízesés), zavaró tényezőktől mentesen érdemes végezni.
Tapasztalat, hogy egy formagyakorlat hosszú évek kitartó ismétlése során, a gyakorló saját maga is tesz felfedezéseket.
Tartja magát a hiedelem, hogy mester nélkül nem lehet fejlődni. Lehet! néha lassabban, de lehet!
A gyakorlónak figyelnie kell magát, figyelnie kell befelé az érzéseire, a megérzéseire!
Állandóan „kérdezni” kell a formát, és az válaszol!, mindig a tudásszintnek megfelelően. Ez csak úgy megy, ha a figyelem legkülső köre a mozdulatokig terjed, ezzel egy időben befelé is fordul. Ha a elkalandozunk, nem fogjuk feltenni a kérdéseinket! Ha lesznek is kérdések, az nem a lényegre törnek.
Arra buzdítok hát mindenkit, hogy ne a mesterétől várjon mindent, mert nem fogja készen megkapni a tudást. Azt elmélyült gyakorlással mindenkinek magának kell tapasztalnia, helyette nem fogja megtenni senki! Nem lehetséges.
A kép forrása:
heavenmanearth.com
taoisttaichi.org
sarospatakikyokushinkse.hu
