A címben behelyettesítve akár írhatnám a többi formagyakorlat nevét is, de titkai többnyire az „első formának szoktak lenni”!
Legalábbis a mesterek SNT-val kapcsolatban fednek fel titkokat.
„Szeretem” ezt a hangzatos címet, és ennek angol nyelvű változatát: Secrets of the Siu Nim Tau.
Elmúlt az az idő, amikor őszinte kíváncsisággal vetettem magam a különböző írásokra, és még inkább a videókra. Reméltem, hogy megtudok valami újat, a forma valamelyik mozdulatsorára kapok valami új értelmezést, ami előre visz.
És való igaz, a kezdetekben tényleg voltak újdonságok, amiket nagy lelkesedéssel tanultam meg, gyakoroltam be.
Igaz, még mostanság is megnézek ilyen videókat, de mostanra már nem látok újdonságokat, legalábbis olyan gyakran nem, mint régen, kezdőkoromban. Lehet azért nem, mert nem mutatják meg a nagy dolgokat, nem fedik fel a titkokat a mesterek, vagy azért, mert nincs titok.
Nem vagyok öntelt, így nem gondolom, nem mondom azt, hogy előttem már nincsenek rejtve dolgok a formákban, hogy nem tud semmi újat mutatni a formagyakorlat! Már hogyne tudna!
Ezzel kapcsolatosak a mostani gondolataim, amit ebben a bejegyzésben írok.
Idekapcsolódóan jegyzem meg, hogy mindig a forma mutat meg valamit, amit addig még nem tudtam. Teszi ezt egy mester közreműködésével, de lehet egy tanuló! is, akin keresztül a formagyakorlat megszólal! Nekik köszönhetően, a közreműködésükkel ismerek meg valami olyat, amit addig még nem láttam. Hálás vagyok nekik ilyenkor!
Miért mondom, hogy a formagyakorlat mutat meg „titkokat”, és nem a mesterek?
Egyszerű a magyarázat, ami tulajdonképpen egy megközelítés mód csupán! Ha a mestertől várod, hogy megnyíljon, hogy megmutasson valamit, mindig is tőle fogod várni a nagy dolgokat! Aztán vagy megismered a nagy titkot, vagy… ami késik, az később lesz!
Egy mester persze lerövidítheti a tanulásra fordított időt.
Ebben a bejegyzésben nem titkokról fogok írni! A helyzet az, hogy a felfedezés mindenki számára lehetőség, adott, csak merni kell belevágni!
Egy barátom szerint a formagyakorlatokban el van rejtve a tudás, amihez egy kulcsra van szükség, ám ezt a kulcsot a távol keleti mesterek nem fogják átadni… nyugatiaknak nem.
Egy ideig gondolkodtam ezen, majd rájöttem, nincs szükség kulcsra. Pontosabban a kulcs mindenki számára elérhető (ott van a lábtörlő alatt).
Lényegében nem a formagyakorlathoz kell a kulcs. Ez pont fordítva van. A forma a kulcs, amit ha elfordítunk a zárban, az ajtó kinyílik: és megismersz elveket, összefüggéseket.
Ebben segítségedre lesz az asszociációs képességed.
Az asszociáció: társítás, amely során képzeteket, gondolatokat, ingereket, szavakat kapcsolunk egymással össze. Fontos szerepe van a megismerésben és a tanulásban.
A Siu Nim Tau, jelentése Kis ötlet/gondolat/képzelet, amit én jobban szeretek többes számban használni: Kis ötletek/gondolatok/képzeletek.
A formagyakorlatok végrehajtása közben a mozdulatsorok ötleteket adnak a felhasználásuk módjaira.
Végrehajtás közben – ha már kellően nagy ismétlésszámban végeztük el azokat – a mozdulatsorok ötleteket adnak a felhasználásuk módjaira.
Ugyanakkor tudatosan is „kérdezni” kell a formagyakorlatokat, amiben kicsit ellentmondásos, hogy erőltetve nem fog hamarabb válasz érkezni.
Egy tapasztalat: kérdezni azért kell, mert a válaszok többnyire nem azonnal érkeznek. Többnyire egészen mással foglalkozik az ember, és egyszer csak beugrik az a válasz, és megszületik egy új ötlet. Amikor nem gyakorolunk, tudat alatt akkor is dolgozunk a problémán. Viszont kérdés nélkül ez nem működik.
El kell képzelni mit akar üzenni az éppen gyakorolt forma, míg az valóban kezdi megsúgni, a mi mire, mit hogyan és miért kérdésekre a válaszokat.
(A ferde Kéregetőkéz tartás kettős értelemmel bír)
Valós szituációban a végrehajtás torzul, a formán belül a két technika ugyanaz a tartás is lehet
Egy ideig hajlamos az ember azt hinni, hogy milyen sok minden van rejtve a formagyakorlatokban, mennyi lehet az ismeretlen. Aztán egy idő után letisztul a mozgás, eltűnnek a felesleges sallangok, és eljut a gyakorló arra a szintre, amikor a gyakorlat már nem egyszerűsödik tovább, noha ugyanazt a mozgást (formagyakorlatot) végzi.
A gyakorló egységben kezdi el látni a teljes formát, kezdi látni a különböző részek között a kapcsolódási pontokat, az átmeneteket: hogy néha egy alkartámadás, vagy ütés és egy magas Hasítókéz befelé között nem sok különbség van, sőt, bizonyos ponton ugyanaz.
A három formagyakorlat mindegyikére igazak az eddig leírtak. Mindegyik elsajátításával végig kell járni az utat, mert megtapasztalás fog „titkokat” felfedni!
Azok a különbözőségek, amelyek a külső szemlélő számára is egyértelműen látszanak, a gyakorlás során mélyebb értelmet kapnak.
Végül amikor a tanuló megérti a formák különbözőségeit, az eltérések egyértelműbbé teszik a formákat külön‑külön is, világossá válik. amiért mondom: mindegyik forma sajátos környezetben működik, ezzel együtt vannak átfedések közöttük.
A gyakorlás során lassan kirajzolódik miért is van a három forma a [vingcsun]-ban? A különbözőségek ellenére kezd egységben működni a három forma, majd egy idő után együtt élni a gyakorlóban.
A gyakorló nem valamelyik forma, valamelyik mozdulatsorát, értelmezését fogja alkalmazni egy támadás ellen. Aki még eszerint látja a formagyakorlatokat, annak sok-sok variáció létezik, és ott a kétség: vajon mi van még rejtve.
Aki megérti a formagyakorlatok miértjét, hogy azok különböző környezetben működnek… az ilyen gyakorló az összes variációt ismeri, de nem kiválaszt egyet, és azzal védekezik. Számára mindig az adott környezet, körülmény, a kész helyzet hív le egy mozgást, ami persze hatékonyság tekintetében nem feltétlen tökéletes.
A képek forrásai:
cstalumni.hk
hu.pinterest.com
keyenigma.com
youtube.com
