Harc több ellenfél ellen.
Valamikor, már igen régen, rajongva néztük a Bruce Lee filmeket.
Láttuk ahogyan Lee tökéletesen boldogult nem három, hanem több tucat ellenféllel egyszerre.
Titkon mi magunk is azt hittük, hogy akár mi is képesek lennénk arra.
Akkoriban annyira el akartuk hinni, hogy az a valóság, amit például a Sárkány Közbelépben Bruce Lee bemutat, hogy kétség sem merült fel bennünk, hogy az csupán film.
Ne értsen félre senki, nem szeretném ezzel Bruce Lee képességeit kisebbíteni!
Azt gondolom, hogy egy olyan fizikumú, jó technikai felkészültségű küzdőnek, aki egy ütéssel, rúgással képes leteríteni a támadóit, annak van esélye! – tehát lehetséges helyt állni, akár 4-5 támadóval szemben is.
A harc forgatagában egy nem várt „pofon”!
Már jó pár éve, hogy egy szeminárium edzésén három ellenfél ellen kellett gyakorolnunk.
A feladat: négy tanuló alkotott egy csoportot, ebből három támadó volt, egy pedig a védekezett, aztán csere…
Hosszú lenne egy-egy szituációt leírni, a lényeg viszont: a védekező nagyon rövid idő alatt elfáradt!
Akkor persze élveztük a gyakorlatot, annyira, hogy el sem gondolkodtunk a tapasztalatokon.
Megkaptuk az instrukciókat, próbáltuk alkalmazni azokat, de talán másfél perc, a végén annyi sem, és cserélnünk kellett.
Lényeges taktikai elem volt, hogy a védekező úgy mozogjon, hogy akivel éppen akcióban van, az elzárja a másik két támadó előtt az utat. Mondanom sem kell, ez szinte lehetetlen volt, mivel az az egy támadó, akivel éppen küzdött a védekező, annyira lefoglalta, hogy a másik két támadónak elég ideje volt a megkerülésre, és utat talált hogy akcióba lendüljön, oldalba kapva a védekezőt. Így nagyon hamar csak annyi lehetőség marad, hogy mindig új helyzetet vegyen fel a védekező, próbálva elvenni a két támadó lehetőségét.
A különböző harcművészetekben a formagyakorlatokat szokták úgy értelmezni, hogy az a több ellenfél elleni küzdelemre is kiválóan alkalmas.
Természetesen nem vonom ezt kétségbe, mivel lehet olyan szituációt modellezni, amiben annak a mozgássornak létjogosultsága van, és kiválóan alkalmazható két-három ellenfél esetekben.
És itt kiemelném a „modellezni” fogalmat. Előre beállított a támadók helyzete, meghatározott technikákkal támadva, olyan ütemben, ahogy az a forma mozdulatsorához passzoljon: garantált a siker!
A [vingcsun]-ban a Chum Kiu (CK) formáról szokták elmondani, hogy a gyakorló ennek elsajátításával tanul meg több ellenfél ellen küzdeni, és való igaz, a bemutatók meg is próbálják igazolni ezt az állítást.
Az edzéseken ugyanakkor szinte soha, vagy igen ritkán kerülnek elő a CK forma ezen értelmezései.
Sokat gondolkodtam, miért is nem gyakorolják a harcművészek a több ellenfél elleni küzdelmet. Miért csak a formagyakorlatok megfelelő mozdulatsorainál, a kata-k megfelelő mozdulatsorainak értelmezéseinél (bunkai), és sok esetben csak felkészüléskor a bemutatókra kerülnek elő.
(Érdekesség, nagyon kevés anyag érhető el a világhálón a témában!)
Maradva a [vingcsun]-nál, kerestem a választ!
Arra jutottam hogy a CK kevésbé alkalmas a több ellenfél elleni küzdelemre, mint a Siu Nim Tau (SNT)!
Vajon mire alapozom ezt a kijelentésem? A válasz kicsit később.
Gondolom ezen a ponton sokakban elutasításra találok, néhányan talán legyintenek: „Szóra sem érdemes a fickó!”.
De remélem lesznek többen, akik azért a kíváncsiságtól hajtva tovább olvasnak!
A SNT érdekes formagyakorlat!
A kezdők szintjén az alaptechnikák gyűjteménye.
A haladók már összetett értelmezéseket látnak benne, és a forma mottója: Kis képzeletek, Kis gondolatok beindítják a fantáziájukat. Egyre több lehetőséget látnak, sejtenek a mozdulatsorok mögött.
A mesterek viszont olyan szintű összefüggéseket látnak meg a gyakorlatsorban, amit ha megértenek, készségszintre fejlesztenek, szokásukká válik, az „összes” variációt egységben látják, amit a forma lehetőségeihez mérten kínál!
A CK forma természetesen nem marad el az érdekességek tekintetében a SNT-tól.
A haladók a formagyakorlattal ismerkedve eleinte a mozgásokat a SNT szintjén értelmezik.
Sajnos a világhálón tapasztalni, hogy ennél tovább, ennél mélyebben nem mutatnak meg a formagyakorlat értelmezéseit.
Már korábban említettem, hogy a formagyakorlatok a [vingcsun]-ban, de lehet, hogy csak az AKR gondolkodásmódja szerint különböző környezetben működnek.
A CK forma a test súlypontjának érzetét alakítja ki. Ezen a formagyakorlaton keresztül érthető meg, hogyan használja a gyakorló a test mozgását, annak tömegéből adódó mozgási energiát hogyan tudja felhasználni: hogyan tudja a csípőmozgásával azt az energiát, erőt belevinni a technikákba.
Azok a technikák, amelyek nem az egész testet fogják egységbe, nem hatékonyak. Ezt az egységet CK alakítja ki!
A SNT a karok helyzete és a test közötti „összhangot” teremti meg. A test mozdulatlan, a karok végzik a mozgást, így a tanuló könnyedén megfigyelheti a karok (technikák) mozgáspályáját, a testhez viszonyítva rögzítheti azokat, bevésheti a mozgást.
A CK feladata, hogy ebbe a mozgásba belevigye a test tömegét, erejét!
És most az AKR válasz a fenti kérdésre!
A SNT, a CK, és a Biu Tze (BT) más-más környezetben működik.
A lényeges különbség, hogy a SNT nagyobb távolságban alkalmazható hatékonyan. A CK viszont inkább a közelharcra alkalmas!
A forma neve: Híd keresés, többféle értelmezéssel bír. Ezek közül az egyik, hogy a SNT és a BT között teremt kapcsolatot, egyfajta hidat épít!
A több ellenfél elleni küzdelem egyik veszélye, hogy ha közelharcba bonyolódik a védekező valamelyik támadóval, így a közelharc leköt(het)i a „figyelmét”; az többlet energiát igényel, és nem tud annyira figyelni a körülötte zajló eseményekre. Nagyon könnyen megtörténhet, hogy a közelharcból a támadó dobó helyzetbe kerül (BT környezetének elemei: a lábsöprések, gáncsok, dobások), és földre viszi a védekezőt, ahol teljesen vesztes helyzetbe kerül.
A formagyakorlatok között természetesen vannak átfedések, átmenetek. Valójában mindegyik alkalmazható kicsit a másik kettő környezetében.
A CK formán keresztül megtanulható, hogyan rövidítsük le a távolságot, és kerüljünk közelharctávolságba. A forma megoldásokat tartalmaz a közelharchoz. És kialakítja, hogyan lehet közelharctávolságból visszatérni a SNT környezetbe, azaz nagyobb távolságba.
És hogy teljesen betöltse a híd szerepét! a Bi Tze alkalmazásaihoz megteremti a feltételeket.
A valóság!
Több ellenfél ellen a legalkalmasabb önvédelmi módszer a futás! Aki elbizakodott, hősködik, egy ilyen szituációba bonyolódva, ha elfárad, lehet futni sem lesz ereje már!
Az első adandó alkalommal el kell futni! Ugyan szégyen a futás, de…
A képek forrásai:
coachyourlife.blog.hu
grenoblekarate.com
japan-forward.com
palmbeachwingchun.com
Wing Chun forms at glance
